minden azért van, hogy nekem legyen

akárhonnan is nézem, az egész életem, s benne minden jó, és rossz, csak azért van, hogy engem szórakoztasson. egyik nap felemészt a szomorúság, másnap meg szembejön velem egy nevetés, amitől megint helyre áll a lelki béka a befőttes üveg gyufaszál-létráján.
gyakran gondolok arra, mennyivel egyszerűbb lenne, úgy az egész, tudod, a minden, ami az élet, ha nem találnám magam feszt középen. szinte sportot űzök abból, hogy senkivel nem értek egyet teljesen, de mindenkivel egyet értek egy kicsit. mondhatni, hogy semmilyen vagyok, de ezt a középutasságot olyan makacsan és szabadon képviselem, hogy az már nyilván valamilyen, ugye.
bár, ha kicsit jobban megnézzük, akkor a kollégáim és feletteseim kritikájára adott általános reakcióm inkább némi nagyképűséget feltételeznek. de erről most inkább nem.
tegnap rájöttem, hogy ki illene hozzám legjobban: az, aki legalább három jó kérdést fel tud tenni nekem egy nap. na ja, a tegnapi állapotom nem volt túl termékeny. még a gitárt is elővettem, ami rádöbbentett ismét arra, hogy az elmúlt 13 évben sikerült a felnövés-effektek nagyrészét kihagynom.
ugyanúgy maradtam, ahogy voltam, csak kicsit jobban feszít a kontraszt a világ és köztem.