Érik a macska

A macskánk vemhes, nem sokára fial. A macskánk babákat vár, nem sokára életet fog nekik adni. A macskánk felcsináltatta magát, és nem sokára kinyomja a termést. A macskánk szerelembe esett, és nem sokára világra hozza a gyümölcsét. A macskánk ragadós seggel jött haza, és nem sokára ragacsos kis testeket fog kipréselni a másik lyukából. A macskánk tette a dolgát, és nem sokára irigyelni fogom.

Albérletkeresés

Jó napot kívánok női hangon férfiként, jó napot vagy kezit csókolom rá a válasz. Kibérelném a lakását a kutyámmal, a macskámmal meg a menyasszonyommal, jön az állítás, akkor két hölgy vagy nem értem rá a válasz, nem, nem, férfi vagyok, csak a hangom ilyen, ja jól van, mentőövként legalább jó helyen dolgozom. Vagy éppen Júda vagyok, és az ujjamat levágta a fűnyíró. Egyszerű játék, állítasz, és mi eldöntjük, igaz-e. Mármint az utóbbi, de mégis az előbbire jön a művelt válasz, hogy a Júda az egy férfinév. Köszönöm, telefonon nem szokott ez egyértelmű lenni, kezit csókolom. Akkor nekem most mim van, mert valójában az dönti el a felvilágosult ifjaknál a buszmegállóban, és akkor bevallom bűneimet, mire ők elkönyvelnek lánynak vagy hülyének. A személyi igazolvány tanúsága csak egy bizonyos életkor után nyeri el hitelességét. Vannak pincérnői tapasztalataid, jön valóban váratlanul egy értőtől, a válasz közben meg inkább lennék a fenti felvilágosult buszmegállóban, de hát mit várok én, csak türelem, türelem. Végülis még mindig a kutyám a legnagyobb szűrő az albérletkeresésnél és nem a nem, mert az csak a személyes találkozónál kérdőjelezi meg a befektetési kedvet; de ember küzdj és bízva bízzál, és szarjad már le, Júda, hogy mit gondolnak az emberek, és gondolj inkább a Zsófira, aki úgy szeret, ahogy vagy. Igaz is, hogy vagyok? Két part között a vízben úszva, menekülve a nem működőből, a kényelmetlen otthonná szocializálódott második nemből, az ismeretlen felé, ahol a legénybúcsúnak a lényege az ivás, és nincsenek józannak tűnő játékok, ahol a vécében valaki mindig rosszul céloz, ahová soha nem fogok igazán tartozni álszakáll vagy legalábbis borosta és minimum tenor nélkül, a két lábam közötti részt, és az abból nem sarjadó spermium esetleges és boldogító következményeit nem is számolva. De amúgy jól vagyok, kezit csókolom. Én döntöttem így, én vállaltam, kezit csókolom. Mert ugye a nő attól nő, hogy annak érzi magát, és a férfi attól férfi, hogy annak érzi magát, és a nő nem nő, ha nem érzi annak magát, és a férfi nem férfi, ha nem érzi annak magát, és én amúgy se nagyon tudom, hogy mitől érzi magát nőnek vagy férfinak valaki, de, ha te azt mondod, hogy nő vagy, én elhiszem, és, ha azt mondod, hogy férfi vagy, azt is elhiszem, mert ezt neked kell tudnod, meg nekem, ha hagyod, és nem jelzed folyamatosan, hogy nem felelek meg az elvárásaidnak, hiszen úgyse akarok veled lefeküdni, akkor meg miért is számít neked, hogy én férfi vagyok.

Háború Naíviában

Jön a háború. Ennyi dühös embert megállítani nem lehet. Rég volt már a világnak ennyire elege. A diplomácia nem sokat ér, mikor senki nem beszél őszintén, és mindenkinek van valami rejtett érdeke abban, hogy éppen mit és hogyan mond. Káosz van, és sokkal jobb, ha komolyan vesszük, mintha legyintünk rá, és nem hisszük el, hogy történelem van, lesz, és esélyes,  hogy sokan halunk meg. Készüljünk fel? Fel lehet készülni egy háborúra? Fel lehet készülni arra, hogy a szeretteidnek nem tudsz biztonságot adni, ha azt mondod, hogy minden rendben lesz, az csak duma, és ezt te is tudod, de csak mondod. Hogy a kórházakba nem fogsz bemenni egy állandó fejfájással, mert nem lesznek orvosok, nővérek, csak beteg és sebesült emberek, akik nem tudták elhagyni a fizetésükből az országot egy másikba, ahol még bíznak abban, hogy túlélhető. Nem tudsz majd azon gondolkodni, milyen legyen az esküvőd, mikor vállalj gyereket, kérj-e fizetésemelést, szólj-e a másiknak, hogy ideje változtatni a munkatempóján, mert nem lesz munka, nem lesz pénz, nem lesz napi nyolc óra a gép előtt, mert attól fogsz félni, hogy ma éppen ki hal meg azok közül, akit ismersz, hányan jutnak át a határon épségben, mi van azokkal, akikről már nem hallottál régóta, és hány órán át kell várni egy falat kenyérre. Nem lesz mozi, nem lesz pláza, nem tudod feltölteni a facebookra a csípőre tett mosolyodat, és nem lesz értelme nekimenni a cigánynak sem, a melegnek sem, mert lesz egy közös ellenség: a halál. Mert megint bebizonyosodott, hogy állatok vagyunk, akiknek kell a tér, a vadászterület, a vérfrissítés. Állatok, a legrosszabbak. Állatok, akik meg fogjuk ölni egymást egy falat kenyérért, mert mindenki csak azt fogja nézni, hogy ő hogyan élhet túl. Beindul a gép. Letapossuk egymást a vonat lépcsőjénél, fulladásig zsúfolódunk a raktérben, és aztán nem is csodálkozunk annyira, ha meg is fulladunk, mindenkit hibáztatunk, mindenkinek nekimegyünk, mert áldozatok leszünk, reggeltől estig sajnáljuk magunkat, és nem fogjuk érteni, hogy most ez miért pont velünk történik.
Na baszd meg! Legalább értsd, baszd meg! Legalább értsd, hogy mindaz, amit az elmúlt hetven évben a világ csinált, az akkora egy rakás szar, hogy nem, hogy a tisztelethez, egyenlőséghez, méltósághoz nincs semmi köze, de egyértelműen és egyenes irányban vezet oda, hogy mindenki alaposan megérdemelje, hogy ismét jöjjön a vérözön. Mert hülye faszok vagyunk. Hülye faszok a pénz és a hatalom plázájában csípőre tett mosollyal, másokon tapicskoló magassarkú cipőcskékben, várva a mesebeli hercegre vagy hercegnőre, akivel aztán bolodogan élünk, míg meg nem halunk.