Ilyenek vagytok ti emberek!

Sokan kérdezik, hogy ki pénzeli az Amnesty-t. Nem azt kérdezik, hogyan segíthetnének, hanem, hogy igaz-e, hogy a Soros támogatja, meg, hogy libsi, meg egyébként is, kinek van ideje mások sorsával foglalkozni, mikor az övé sem rózsás. Furák az emberek.
 Egy 12 éves kislány Ózdon a drámatáborban egy mondatos szerepet kapott, de azóta is mindig a fejemben van: Ilyenek vagytok ti emberek. Ahogy ezt mondta! Ezt a kislányt Dzseninek hívták, és azóta meghalt leukémiában, és nagyon sokszor jut eszembe. Olyan vadóc volt, annyira szeretnivaló, hogy mikor megtudtam, hogy meghalt, szégyelltem magam, hogy nem tettem érte egy kicsit többet, hogy tudja, mennyit jelentett nekem ő, mit tanultam tőle az életről, és mit jelent nekem az a hülye mondat.
Nem mindenkinek adatik meg az a csoda, hogy farkasokat tanítson, s akinek megadatik, azok közül is túl sokan, csak kutyát akarnak belőlük nevelni. Pedig a farkas gyönyörű, minden, ami vad gyönyörű és veszélyes, mert szembe megy a társadalmi elvárásokkal.
Hogy jön ez az Amnesty-hez? Az emberi jogok megtanítanak arra, hogyan becsüld meg magad és a másikat is. Nem kell semmi más, csak az, hogy tudd, mindenki a saját életének a főszereplője, és meg kell ismerni egymást ahhoz, hogy eldönthessük, akarunk-e szerepet a másik filmjében, vagy akarjuk-e bevenni a másikat a filmünkbe.
Nagyon szeretném, ha több olyan embert ismernék, aki képes arra, hogy puszta emberi önzésből jót tegyen más emberekkel. Mert ugye önzetlen jócselekedet nincs.
Itt van ez a Levélíró Maraton. Komolyan mondom, mikor megismertem az egészet, olyan volt, mint egy mese. Sok ember ír levelet, és ettől valakit kiengednek a börtönből, valakinek meg kivizsgálják az ügyét. Levelek miatt. Megismertem olyan sorsokat, amikre nem lehet azt mondani, hogy na és, nekem is van bajom. Mert nem. Kurvára nem. És hálát adok az Istennek, hogy nekem nem kellett átélnem semmi olyat, amit nekik; hogy még mindig az lehet a legnagyobb bajom, hogy a magánéletemben eligazodjak.
Mindenki megérdemli, hogy jól érezze magát a filmjében; de mindenkinek kötelessége másokat is segíteni abban, hogy az jól érezze magát az ő filmjében.
Úgyis meghalunk, de jobb esetben úgy halunk meg, hogy hagyunk legalább egy mondatot vagy gesztust valaki másban.

Kóbor élet

Mindig vége van valaminek,
valaminek mindig vége van,
vége mindig van valaminek.

Kutyák áznak az esőben.

Transzformersz

Kölyökként imádtam a transzformereket, felnőttként meg az lettem.
Emlékeztek? http://www.youtube.com/watch?v=EgcI0RuVHUU
Holnap leszek 32, és ezt az egész világ megünnepli: 

Transzformersz

Anya, én nekem sose lesz

olyanom, ami Öcsinek ott van,

és miért nem, kérdem én,

s kértem én, de nem lett,

szóval én akkor most,

hogyan is vagyok,

ha belenézek a tükörbe?

Szép, szép, de ki is vagy te,

ki vissza nézel, hol is vagyok

benned én, és mikor is lesz

az én ott a tükörben?

Mindegy, a napok telnek,

van aki tudja, van aki sejti,

van aki meg

és van aki félreérti.

Az idegenek néznek,

keresik az elsődleges

és másodlagos jeleket,

hát mellem az van, tessék,

most örülsz?

A fiúk nem sírnak,

szokás mondani,

hát itt jegyezném meg,

hogy nem kéne ráerőltetni

a fiúra a vagányt,

a lányra meg a szoknyát,

hadd döntse már el

az a csöpp gyerek, hogy

akar-e a sztereotípiának felelni

meg vagy egy kicsit másképp élni

át az életet az életén,

mert ha hontalan vagy

két nem között,

akkor az azért nem olyan egyszerű,

és magad helyett arra figyelni,

hogy a család ne szégyellje

magát helyetted is,

ha már megint nem illesz a képbe,

és ha nem lennék

annyira magyar,

elmennék külföldre,

hogy Bangladesben éljem meg

magam, vagy itt vagy ott,

hova pénzért mennek az emberek,

én meg mennék, hogy végre az legyek,

akin nem keresik a válaszokat,

és nem kell műtét, hogy döntésre jussak,

ahol én csak én vagyok,

és te pedig azzal vagy elfoglalva,

hogyan lehetnék én is meg te is

az aki, és arról beszélni,

hogy de szeretnék egy kutyát,

hogy mekkorát táncoltam az éjjel,

hogy kezdek megöregedni,

és mikor ülök a tévé előtt,

arra gondolok, de jó lenne

egy kis popcorn.

http://www.youtube.com/watch?v=EgcI0RuVHUU

stop

Egyszerre csak egyet lehet. Miden útelágazásnál dönteni kell, és ez akár szívás, akár nem, de így van, ha tetszik, ha nem, de akkor is, mindig is, így van. Tegnap megpihentem a sarkon a gesztenyefán. A legmagasabb ágán ülve kémleltem a beláthatót, és próbáltam megcsalni magam, kikerülni a halálhoz vezető utak verzióit. Jó illat volt, jó volt fogni a gubicsokat, jó volt elrejtőzni a levelekben, és jó volt, hogy nem hallottam onnan a tévét. Eszembe jutottál. Mindannyian eszembe jutottál. Merre sétálnánk most, ha nem jön közbe az útvonalterv-változás? Hány amerikáner film készülhetne még belőlünk, hány jutub videó, és hányan lájkolnának  minket kézenfogva az utcán? Mit válaszolnál arra, amit kérdeztem tegnap, és nem kaptam választ, se kielégülést, csak megcsináltam a vacsorát, hogy azzal is teljen a feszültség. Mit mondtál volna, ha időben tudod, amit már nem fogsz nekem megmondani? Hol vagyok én benned azóta, hogy már kívüled lettem? Sokszor jutsz eszembe, mindannyian. Főleg a gesztenyefán.