stop

Egyszerre csak egyet lehet. Miden útelágazásnál dönteni kell, és ez akár szívás, akár nem, de így van, ha tetszik, ha nem, de akkor is, mindig is, így van. Tegnap megpihentem a sarkon a gesztenyefán. A legmagasabb ágán ülve kémleltem a beláthatót, és próbáltam megcsalni magam, kikerülni a halálhoz vezető utak verzióit. Jó illat volt, jó volt fogni a gubicsokat, jó volt elrejtőzni a levelekben, és jó volt, hogy nem hallottam onnan a tévét. Eszembe jutottál. Mindannyian eszembe jutottál. Merre sétálnánk most, ha nem jön közbe az útvonalterv-változás? Hány amerikáner film készülhetne még belőlünk, hány jutub videó, és hányan lájkolnának  minket kézenfogva az utcán? Mit válaszolnál arra, amit kérdeztem tegnap, és nem kaptam választ, se kielégülést, csak megcsináltam a vacsorát, hogy azzal is teljen a feszültség. Mit mondtál volna, ha időben tudod, amit már nem fogsz nekem megmondani? Hol vagyok én benned azóta, hogy már kívüled lettem? Sokszor jutsz eszembe, mindannyian. Főleg a gesztenyefán.