2013. május 24., péntek

én és énke meg te és te

Látlak, baszki,
tudod, hogy látlak,
akárhol megtalállak,
s beraklak a kádba,
meg a tükör elé,
hogy mosd le magadról,
mit, hát azt a sok szart,
amit magadra kensz,
hogy ne lássák,
mennyire szép vagy.

Nem, ez nem az enyém,
ez mégis a tied,
a te dolgod,
nem a gyerekem,
önálló vagy,
de kikacaglak,
sajnálom,
de igen.

Rossz példa a jó példának

Mondjátok meg, hát mellébeszélek én? Iszom én bort, ha vizet prédikálok? Prédikálok én vizet a bor helyett? Nem vagyok tökéletes, ez nyilvánvaló. Hibáztam. Megbántottalak téged és téged is, na meg őt és őket is. Nem mindig tudtam helyesen dönteni, és a belső törvényeimet mindig jobban tiszteltem, mint a külsőt...vagy nem így van? Nem veszem elég komolyan az életet? Nem gondolkodom eleget azon, mi a jó és mi nem az? Nem szeretek eléggé, ha azt mondom szeretek? Ha ígértem valamit, betartottam-e? Tudom, hogy némileg elhasználódtam ennyi év alatt, és a szívem sem a régi, és nagyon sok már az emlék a szelektívben, és képtelen vagyok leállni a neveléssel, és türelmetlen vagyok a szánalmas felnőttek szánalmasságával szemben, de könyörgöm, hát nem szánalmasak? Csinálnak boldogtalan gyerekeket, akikkel nem szeretnek foglalkozni; arcokat mutatnak ide és oda is, beszélnek mindig fölöslegesen, magukat többre tartják a gyereknél, mentséget találnak mindenre, ujjal mutogatnak mindenkire, kétszínűen repkednek, mint a lepkebőrbe bújt moly, és olyan nagyon szerencsétlenek, hogy egy váratlan öleléssel el lehet hallgattatni az összeset.

2013. május 3., péntek

4.

A világ olyan amilyen, gondolta magában egy dallam, és mégis életre kelt. Dacolt a felnőtt mesék politikai drukkereivel, a szkeptikusok romlott sajt szagú fáradtságával, és nekivágott az ismeretlennek. Szerelem szülte, szerelemre született, és szerelmet hirdetett. Csak egy dallam volt, porszem, mint akármelyikünk, de felvette a harcot a rákkal, és a szövetekbe beépülve gyógyította az elhalt sejteket. Szerelem szülte, szerelemre született, és szerelmet hirdetett.