a harlem shake egyik napról a másikra lett téma a gyerekeknél, és én mit sem sejtve hagytam, hogy felkeltsék az érdeklődésemet. ide-odamozogtak, táncolgattak, hogy ez milyen jó, és mi is csináljunk ilyet, és mennyire vicces, meg az egész világ most ezen pörög...oké. otthon hárlemsékek egy részének meg- és lenézése utána eldöntöttem, hogy nem leszek akadálya semmiféle önmegvalósításnak. jöjjön, aminek jönnie kell. másnap megjelentek a maszkok és egyéb kiegészítők, én vittem a kamerát, mobilokról indítottuk a muzsikát, és hat csapó után megszületett a mi kis bicoké harlem shake-ünk.
megjegyezném, hogy magyaróra alatt, az iskola tulajdonait rongálva nem lett volna szabad a tantervben nem rögzített őrületet leforgatnunk, de az ifjúság motiváltsága gyakran áttöreti velem a bürokrácia, a házirend, az iskolai szabályzatok, az alaptörvény, a tíz parancsolat és sok egyéb útmutató kénköves falait.
legemlékezetesebb Parti baloldali asztaltánca, melyben számtalan stílus megfér egymással szokatlan hevességbe burkolva. sokadszori megnézés után döbbentem rá arra is, hogy Peti félelme a sál miatt igen eltúlzott, ám annál szórakoztatóbb. Krisztián Vader mozgáskultúrája egy izgalmasan élhető élet ígéretét hordozza magában, Dominik-Csibi páros átváltozása pedig megbotránkoztatóan kafka-i.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése