marhára okos vagyok

minden fontos, ami múlandó, és elhanyagoljuk azt, amit állandónak gondolunk. a haláltól való félelem tesz értékessé, tud értékessé tenni minden pillanatot. legyen az jó vagy rossz, de ha emlékké válik, értékké válik. a boldogság alapja talán ez az érték, a kincs-érzés. van még időm, lehet még kincsem. minden kincs egy-egy filmkocka a halálom előtti filmben.

kincskereső vagyok, és nem tudok azokkal mit kezdeni, akik nem keresik a kincset. mindegy, hogy mi az a kincs, alkalmi vagy ismétlődő, de egyre komolyabban hiszem, hogy az élet értelme nem a megtalálás, hanem maga a keresés; nem a végállomásba vetett illúzió, csak a megállók tisztelete.

a legnehezebb elengedni a kincset, de az elengedés képessége is kincs.

"azért halunk meg, hogy legyen értelme élni.'

a végtelen hasonlatos az emberiséggel, a boldogsággal, s minden fogalommal, amit szeretünk megragadni, szeretnénk megragadni, miközben nem létezik, miközben csak az emberi elme magyarázatkeresése mind. nincs végtelen, nincs emberiség, nincs zsidóság, cigányság, nő, férfi, boldogság.

minden ember kötelessége felülírni a tudósok kreált tudományát, és szembenézni saját magával.

minden kérdésre ott van a válasz legbelül, hiszen honnan jönne a kérdés tartalma, ha nem lenne ott a válasz is. minden és mindenki önmagunkról kell, hogy szóljon. magam vagyok a kezdet és a vég. így kell lennie, különben lehetetlen az igazi ismeret. mindenki magából indul ki, s ha jól indul ki magából, akkor választ talál mindenki másra. a hasonlóság és a különbség is önmagunkhoz képest az.

nincs férfi és nő. társadalom van, család van, genetikai állomány és nemiszervek. egyedekké válunk, s megvan a választásunk arra, hogy egyedek és egyedik maradjunk.

a skatulyázás első lépése a nemi szerepekhez való igazodás. a kisebbrendűség egyik alapja pedig ennek az igazodásnak köszönhető.

az újszülött még tiszta, s egy tökéletes szülőpár tökéletes társadalomban meg is tudná őrizni ezt a tiszta egyediséget. utópia.

minden az útmutatáson múlik. a mutatással jelölünk és tiltunk.

egy lánynak szabad sírnia, de egy fiúnak nem. egy lánynak meg kell őriznie a tisztaságot, de egy fiúnak nem. egy lánynak alkalmazkodnia kell, egy fiúnak nem. mondják.

rég volt már az ősasszony, aki nem tehetett mást, minthogy szült; és az ősember is, akinek gondoskodnia kellett a szaporulatról.

már nem szükségből vagyunk nők és férfiak. a petefészek már nem tántorítja el a nőket a teljesebb élettől.

a gondolkodás, a civilizáció megadta a lehetőségét a szabad választásnak, az egyediség megőrzésének, ugyanakkor mégis rákényszeríti az egyedeket a szocializáció nemesítésére.

ezért van annyi boldogtalan ember. vagy a megfelési kényszer vagy a társtalanság. a hiányaink és a többleteink nem tesznek minket boldoggá, inkább szeretnénk megfelelni az átlagnak. annak az átlagnak, ami valójában nem létezik, csak a társadalom rajzolja elénk az olajozott működés érdekében.

pedig hiányaink és többleteink miatt lehetnénk a társadalom egyedei, s nem birkái. egyediség az irányítható tömeggel szemben.

a társadalom pedig szintén egy kitalált valami. mozgatója a hagyomány, a gazdaság és a vallás. ez a három visznt nem tehet jogosan se nővé, se férfivá. bármit is jelentsenek ezek a szavak.

Kosztolányinak volt igaza az akarsz-e játszani kérdéskörrel. nem beszél nőről és férfiról. társakról beszél, akik együtt játszanak. két ember egymáshoz valósága a titok nyitja, nem a férfi és a nő.

van, aki mosogat, van, aki főz, van, aki porszívózik, van, aki port töröl, van, aki eteti a gyereket, van, aki fürdeti, van aki irányít, van, aki követ, van, aki kérdez, van, aki válaszol, van, aki felül van, van, aki alul, van, aki hangos, van, aki halk, van, aki türelmes, van, aki türelmetlen, van, aki sokat keres, van, aki keveset...a lényeg az összeillés, az egy meg egy az kettő.