Kör

Kicsit félt az újrakezdéstől. Az eltelt hónapokban annyi minden történt, hogy nem tudta, mit várhat tőle. Sűrű volt minden, és felszínes, és ami a legmeglepőbb volt: élvezte. Nem akarta, hogy minden olyan legyen, mint rég volt.
A fiai hiányoztak csak, de őket akkor látta, amikor akarta. Nem romlott meg a viszony a költözéstől, sőt, inkább elmélyült. Már nem hazaesett hozzájuk, hanem velük volt. Ha egy napot, akkor egy napot, ha egy hétvégét, akkor egy hétvégét.
Egyik alkalommal úgy alakult, hogy a fiúk összefutottak az egyik szeretőjével. Na, nem volt olyan ágyból menekülős, csak kávéztak egy cukrászdában, amikor beállítottak a fiúk a haverjaikkal. Először nagyon megörültek az apjuknak, mert mindig hencegtek vele, hogy milyen menő, hogy az ő apjuk az edzője az úszóválogatottnak, de amikor meglátták a nőt, az ismeretlent, gyorsan odaköszöntek neki, hogy csókolom, és siettek is tovább.
Utána ezt megbeszélték, amennyire meglehetett, de tudta, hogy a fiúknak akkor esett le igazán, hogy az apjuk meg az anyjuk nem egy pár.
Ehhez képest most meg jött ez az egész újrakezdősdi. Nem volt tervezve, az igaz. Színházba ment éppen, egyedül, ahogy szokott, és a büfésorban vette észre a feleségét. Először csak azt vette észre, hogy milyen gyönyörű az a nő ott előtte, és milyen izgalmas hangon magyaráz a körülötte állóknak. Aztán rájött. Elég meglepő volt, és a darab második felében nem is tudott nagyon a játékra koncentrálni.
Folyamatosan pergett a múlt. A megismerkedésük, a kalandjaik, az az éhség, ahogy egymást akarták csak és senki mást. Igen, ez hiányzott neki leginkább. Az éhség, a harapások, a hangok, az akarás. Ezt kereste és találta is meg a szeretőiben. És valószínűleg ezt találta meg a felesége is amellett a férfi mellett, aki miatt szétmentek.
Persze a fiúk ezt nem tudták. Apa és anya most egy időre külön fognak élni egymástól, mert nagyon szomorúak együtt, és nem szeretnék, ha ez a szomorúság rátok is átragadna. Jó duma. Szomorúság. És persze igaz is.
Szomorúak voltak, mert eltávolodtak egymástól, és már rég nem néztek egymás szemébe, nem értek egymáshoz, és a fiúkon meg a munkán kívül nem volt már semmi közös témájuk.
A haverok kérdezték, hogy miért nem mennek el terápiára vagy nyaralni egyet, de ők akkor már tudták, hogy van az a másik férfi, és az a másik férfi akarta az ő feleségét úgy, ahogy ő maga már nem tudta akarni. Ezt nem mondták el. A felesége szégyenből, ő meg hiúságból.
A majd fél év alatt volt pár, jó pár próbálkozása. Nem volt nehéz dolga a nők felhajtásában, csak éppen nagyon hamar elkezdték untatni. Volt egy-egy, akivel volt közös beszédtémájuk is, de amikor a szeretőddel a gyerekeitekről beszélgettek az ágyban, akkor valahogy ütemszerűen elkezded magad apának és nem férfinak érezni. Apának, aki valaki más anyukájával, valaki más feleségével szexel és nem a saját gyerekei anyukájával. Bár lehet, hogy ezt csak ő érezte furcsának. Mindegy is.
Szóval ott a sorban meglátta és meghallotta a feleségét, utána végignosztalgiázta a második felvonást, és a végén írt egy üzenetet a felesége mobiljára: Gyönyörű vagy ma este.
Erre persze nem jött válasz, de tudta is. A színházban mindenki kéretik kikapcsolni a mobiltelefonokat. Aztán meg mindenki elfelejti bekapcsolni őket, ha jó a társaság.
Éjfél körül nézett rá utoljára a telefonjára, és ott volt az üzenet. Fel is nevetett azon a kisfiús görcsön és izgalmon, ahogy megnyitotta a jó nő válaszát, ami tizenéves korában általában egy kedves elutasítás, később viszont egyre gyakrabban igenlő flört volt.
Ugye?
Ez volt az üzenetben. Zseniális. És ez ő felesége, az ő felesége, az ő felesége. Magabiztos és stílusos. Lenyűgözte. És nevetett. Zavarában, az erkélyen iszogatott pohár bor és füstölgő cigi mellett nevetett, mint egy kölyök.
Aztán másnap délben, az edzés végén nézett rá megint a mobiljára:  Te sem néztél ki rosszul.
Vagyis látta őt. Vagyis tudta, hogy nézi, tudta, hogy hallja. Tudhatta. Vagyis lehet, hogy ez a jelenet neki szólt.
Ma este hatkor a Bridzsben leszek. - írta a választ, egy nagy levegővel, zavarban, és egyre erősödő vággyal.
Én meg a fiúkkal a nagyszülőknél. - jött egyből a pofon, és a valóság. A gyönyörű nő az ő felesége, aki a fiainak az anyja, az anyósáék lánya, aki nem ér rá hétköznap este hatkor holmi kávézgatásra. Hát jól van. Akkor ennyi. Kicsit csalódottan, de ment tovább a nap, ahogy mindig is.
Ma este hatkor a Bridzsben leszek.
Először nem értette. Véletlen visszaküldte az ő üzenetét? Vagy valami elnyomódott a telefonján? Két nap telt ez az üzenet óta, és ő már el is fogadta, hogy az élet az maradt csak az élet; és erre jön ez a szöveg. Nem nagyon tudta, mit tegyen. Randija lett volna hatkor, de le is mondhatta. Ha viszont csak valami technikai hiba, akkor meg ott fog ülni a kávézóban egyedül egy szombat este?