Egyre több nap telt el szomorú távolságokkal, öngyűlölő és önimádó harcokkal, boldogtalan önkereséssel.
Kiábrándult a cégből, és kiábrándult a megváltoztatható jövő illúziójából, mert egyedül volt. Hol vannak azok az emberek, akikkel szívesen beszélne, akikkel együtt képes lenne bármire? Hol vannak azok az emberek, akik ugyanúgy, mint ő, folyamatos önvizsgálat alatt próbálják mindig a lehető legtöbbet kihozni magukból, akik értik és érzik magukat a világban, és nem beszélnek mellé.
Két évvel később már gyógyszereket szedett a mániáira. Elvesztette azt az egy embert is, akit valóban szeretett. Nem is csodálkozott. Egyik nap hazajött a munkából, és sírva találta a másikat. Aztán két napra rá maradt a két állat, és a sok gyűlölet, ami napról napra rontott el mindent. Az evést felváltotta az ivás, a nevetést a dühöngés, és már az a kevés barát is csak ünnepekkor jelzett, hogy azért még gondolnak rá.
Tavaly tartóztatták le először verekedésért, és ő váltig állította, hogy mindenki megbaszhatja. Végül, tekintettel az orvosi papírjaira, csak felfüggesztettet kapott, kötelező terápiával. Kezdetben el is járt. Kíváncsi volt, hogy talál-e valakit, aki okosabb nála, aki megérdemli a figyelmét. Talált is. Az egyik doktornő nagyon kedvére való volt. Figyelte, tanulmányozta, otthon táblázatokat készített a nő mindenféle tulajdonságáról, megszólalásáról, és képes volt még a piáról is lemondani a jobb benyomás végett. Csak az zavarta kicsit, hogy a nőnek volt férje és két gyereke is.
Végül januárban elkezdte követni a férjet, hátha rajta tudja kapni valamin, ami elég bizonyíték a váláshoz. Bár a doktornővel nem volt mersze beszélni, mégis szentül hitt a visszautasíthatatalanságában. Csak éppen arra nem gondolt, hogy a férjnél lebukik, és ismét letartóztatják.
Most egy kicsit ül. A gyógyszereit kapja, sokat olvas, jogot tanul, és folyamatos kapcsolatot tart a két állattal, akikre rábízta a lakást.
Két évvel később már gyógyszereket szedett a mániáira. Elvesztette azt az egy embert is, akit valóban szeretett. Nem is csodálkozott. Egyik nap hazajött a munkából, és sírva találta a másikat. Aztán két napra rá maradt a két állat, és a sok gyűlölet, ami napról napra rontott el mindent. Az evést felváltotta az ivás, a nevetést a dühöngés, és már az a kevés barát is csak ünnepekkor jelzett, hogy azért még gondolnak rá.
Tavaly tartóztatták le először verekedésért, és ő váltig állította, hogy mindenki megbaszhatja. Végül, tekintettel az orvosi papírjaira, csak felfüggesztettet kapott, kötelező terápiával. Kezdetben el is járt. Kíváncsi volt, hogy talál-e valakit, aki okosabb nála, aki megérdemli a figyelmét. Talált is. Az egyik doktornő nagyon kedvére való volt. Figyelte, tanulmányozta, otthon táblázatokat készített a nő mindenféle tulajdonságáról, megszólalásáról, és képes volt még a piáról is lemondani a jobb benyomás végett. Csak az zavarta kicsit, hogy a nőnek volt férje és két gyereke is.
Végül januárban elkezdte követni a férjet, hátha rajta tudja kapni valamin, ami elég bizonyíték a váláshoz. Bár a doktornővel nem volt mersze beszélni, mégis szentül hitt a visszautasíthatatalanságában. Csak éppen arra nem gondolt, hogy a férjnél lebukik, és ismét letartóztatják.
Most egy kicsit ül. A gyógyszereit kapja, sokat olvas, jogot tanul, és folyamatos kapcsolatot tart a két állattal, akikre rábízta a lakást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése