3.

Lakott a környékünkön egy kutyasimogató. Minden reggel korán nekiindult a ligetnek, és sorra simogatta az össze kutyát. Nem volt olyan öreg, de már fiatal sem. A ruhája mindig színes volt, de kopott. Nem volt erős illata, de mindenki a tavaszt látta benne. A kutyák szerették, a kutyák gazdái nem mindig. Ha látták, hogy jön, sokan elindultak a másik irányba, nehogy találkozniuk kelljen vele. Cibálták a kutyájuk pórázát, és erőnek erejével fordították el őket a simogatótól. Persze, a kutyák értették a miértet, de akkor is szerették a simogatót, és ezen nem tudtak, nem is akartak változtatni. Volt a simogatásában valami, és egymás között meg is beszélték, hogy mi.