Köszönöm Robin Williams-nek, hogy úgy lehet tudni, hogy ki az ellenség, hogy megkérdezzük, és ha azt mondja, igen, akkor lelőjük, mert ha már abszurd maga a háború ténye is, hát nem kell komolyan venni az érveket sem. Mit keres Amerika mindenhol, és mi lenne a világgal Amerika nélkül? Egy gondolat, ami a Jó reggelt Vietnámmal kezdődött, és még mindig tart. Meg aztán ott van Leila a ketrecében, meg a mediterrán típusú nő, és az elszántság, hogy egy Apa is képes lehet bármire a gyerekeiért. És ott van a gyógyító mosoly, ami több, mint egy lájk, inkább már hit kérdése. Ott van a kétszáz éves ember, aki Simone De Beauvoir gondolatán haladt nekem tovább, és megint csak azt üzente, hogy ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, más mitől érzi magát embernek. A Good Will Hunting megint csak egy emberi jogi jeles, és igenis megéri valakivel igazán törődni, és sokkal inkább mintapedagógus ő itt nekem, mint a holt költőkben, ahol nem mérte fel, hogy ki mit tud kezdeni a szabadsággal. És emlékszem még a Csodás álmok jönnekre, meg a Vágott verzióra, az Álmatlanságra, hogy ő nem csak nevettetni tud, hogy a szőrös majomtestből árad valami mély és igazi emberség, amitől ő mindig is különb volt nekem, mint a többi poéngyáros, mert nem volt alpári, nem mindig csak a szerelmen és a párkapcsolaton köszörülte az arcát, s igazán játszott, úgy, ahogy csak Kosztolányi és még vagy féltucat ember, akikkel majd, ha eljön az én időm is, remélem, egy asztalnál ülhetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése