Az első bábot harminchat évesen készítette.
Mindig szeretett volna gyereket, és sokáig hitt is benne, hogy egyszer majd ő is apa lesz. Nem lett.
Még nem, mondta magának jobb napokon. Már nem, mondta magának rosszabb napokon.
A
bábszínház kiállítását járva jutott először eszébe, hogy mennyire jó
lenne, ha lennének saját bábjai, saját színháza. Bábok, amiket ő
irányít, s akik titkon őt irányítják.
Szóval a harminchatodik
születésnapjára meglepte magát egy barna kétujjas kesztyűvel, két fekete
gombbal, egy piros bohócorral, egy tarka vászonszéllel és filcekkel.
Pondró
nem lett a világ legszebb bábkutyája, de mindene megvolt, ami a
felismerhetőséghez feltétlenül kellett. Ő maga, mint később beismerte,
kezdettől fogva vágyott egy sötétlila nyakörvre és egy hasonó színű
pórázra is, na de ne menjünk ennyire előre.
Pondró az
elsőszülöttek királyi magabiztosságával vágott neki az életnek. Nem
szeretett egyhelyben lenni, és így mindenhova követte mesterét. Saját
helye lett az asztalon, az irodában, a táskában, a konyhában, a
nyaralásokon és az ágyban is.
Pondró lett az állandó bal kéz,
aki a mester minden mozdulatát hűségesen követte, szomorúságának vagy
iróniájának minden rezdülésével együtt.
Leginkább azt szerette, ha a kicsiknek mesélhetett kalandos gyermekkoráról.
"Mikor
ugyanis még egész kicsi bábkutya voltam, és a jobb oldali vászonfülem
hosszabb volt, mint a bal oldali, akkor történt velem az a bizonyos
eset, amikor én mélyen meghajoltam a sors akarata előtt.
Apámmal,
a nagy és bölcs Báróval egy lóversenyen voltunk éppen. Apám állította,
hogy a Suhanc nevű ló fog beérni elsőként a célba, de nem hittek neki.
Megtette Suhancra a konyhapénzt, és csak várt. Nem láttam rajta az
idegesség jeleit,amíg meg nem kérdeztem tőle, hogy és mi lesz akkor, ha
elveszíti a konyhapénzt. Hát akkor elvesztem, mondta. Majd lesz
valahogy. A szerencse forgandó, de hinni kell benne, hogy minden úgy van
jól, ahogy van. Ha Suhanc megnyeri a versenyt, akor olyan gazdagok
leszünk, hogy nem bírjuk majd megenni a vacsorát egyszerre. Ha viszont
nem ő ér be elsőnek, akkor olyan szegények leszünk, hogy mindent
megeszünk az utolsó falatig. Érted, fiam? Minden csonton ott volt a hús,
s minden hús alatt ott lapul a csont. Az éhes ebnek jó ez is, meg jó az
is. - mondta.
Nem igazán értettem akkoriban még őt, de Suhanc
megnyerte azt a futamot, s mi egy hatalmas hússal mentünk haza, és még
harmadnapon is cuppogtunk a csonton."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése